A magyarok szembefordulnak a kormánnyal? 86 százalékuk elégedetlen!
A társadalomban ritka nagy egyetértés van abban, hogy megdrágult a mindennapi élet.
A megkérdezettek 86, az ellenzékiek 100, de még a kormánypárti szavazók 74 százaléka szerint is durván megemelkedett a megélhetéshez szükséges fogyasztási cikkek, élelmiszerek, tisztítószerek ára.
A Központi Statisztikai Hivatal szerdán jelentette be, hogy 7,4 százalékos volt az infláció idén novemberben.
A Magyar Nemzeti Bank már a kilencéves csúcsot jelentő októberi 6,5 százalékos adat közlése előtt is úgy számolt, hogy novemberben juthatunk el a mostani növekedés csúcsára, decemberre már csökkenhet egy kicsit az infláció.
A kérdés így az volt, hogy eljutunk-e a 7 százalékig, aminél nagyobb infláció utoljára 2007 decemberében volt - bőven felette is vagyunk.
A Publicus kutatása szerint a megkérdezettek negyede 5-10 százalék közé saccolta az áremelkedést, ötödük viszont több, mint 20 százalékosnak érezte, de még a fideszesek harmada is 10 százalék felettinek vélte.
Az inflációért a legtöbben, 32 százaléknyian a kormányt okolják - az ellenzékiek kétharmada, de még a fideszesek hetede is -, 28 százalék szerint a világgazdasági folyamatokat, 8 százalék pedig a koronavírus-járványt látja a háttérben.
A Népszava megjegyzi, érdekesség, hogy a kormánypártiak 8 százaléka szerint Soros György a hibás.
A megkérdezettek harmada szerint a kormány felelős leginkább az áremelkedésért, illetve tízből három válaszadó inkább úgy látja, hogy leginkább világgazdasági folyamatok állnak az áremelkedések mögött.
Tízből közel négy megkérdezett szerint a kormány, illetve Orbán Viktor felelős azért, hogy gyenge a forint, illetve hogy a nemzeti valutánk az euróval és a dollárral szembeni árfolyama nagyon magas. A válaszadók harmada szerint a világgazdasági folyamatok tehetnek erről, minden nyolcadik megkérdezett szerint pedig a Covid a felelős ezért.
Tízből közel kilenc (86 százalék) megkérdezett úgy érzékeli a mindennapos bevásárlásai során, hogy a rendszeresen vásárolt fogyasztási cikkek, élelmiszerek, tisztitószerek stb. jelentősen drágultak. Így látja majdnem az összes (99 százalék) ellenzéki szavazó, tízből kilenc (90 százalék) bizonytalan szavazó, továbbá még a Fidesz szavazók háromnegyede (74 százalék) is. Szinte nem is volt olyan válaszadó, aki nem tapasztalt volna drágulást.
Minden tizedik (12 százalék) válaszadó úgy érzékelte, hogy ezeknek a termékeknek az ára kicsit drágultak. Így nyilatkozott a kormánypárti szavazók negyede (24 százalék), minden tizenkettedik bizonytalan szavazó (8 százalék), illetve az ellenzéki szavazók egy százaléka.
A válaszadók negyede (24 százalék) a saját bevásárlási tapasztalatai alapján 5,1 és 10 százalék közötti mértékűnek becsülte az idei évi inflációt. Ezt mondta az ellenzéki szavazók harmada (35 százalék), továbbá a bizonytalan szavazók és a Fidesz szavazók ötöde (22 és 21 százalék).
Minden ötödik (19 százalék) megkérdezett a tapasztalatai alapján magasabb, mint 20 százalék fellettinek becsülte az idei évi áremelkedést. Így nyilatkozott az ellenzéki szavazók és a bizonytalan szavazók ötöde (22 és 19 százalék), továbbá még a kormánypárti szavazók 15 százaléka is. Kiemelkedő, hogy a Jobbik szavazók közel fele (46 százalék) érzékelt ilyen magas arányú inflációt.
Tízből négy (41 százalék) megkérdezett mondta azt, hogy az áremelkedések hatása miatt neki és háztartásának sokkal jobban oda kell figyelnie, hogy mit vásárolnak. Így nyilatkozott a bizonytalan szavazók és az ellenzéki szavazók közel fele (46 és 45 százalék) továbbá még a Fidesz szavazók harmada (33 százalék) is.
Tízből három (29 százalék) válaszadó nyilatkozott úgy, hogy megérződik a háztartása gazdálkodásában az infláció, így kicsit jobban oda kell figyelniük, hogy mit vesznek. Ezt mondta a kormánypárti szavazók harmada (33 százalék) tízből három (31 százalék) ellenzéki szavazó, továbbá a bizonytalan szavazók negyede (24 százalék).
Közel minden hatodik (17 százalék) megkérdezett állította azt, hogy jelentős problémát okoz háztartása számára az áremelkedés, mivel bizonyos termékekről, terméktípusokról, amit 1-2 éve megengedhettek maguknak, most le kellett mondaniuk. Így nyilatkozott az ellenzéki szavazók és a bizonytalan szavazók ötöde (21 és 19 százalék), továbbá minden hetedik (13 százalék) Fidesz szavazó.
Minden tizedik (11 százalék) válaszadó mondta azt, hogy a mostani áremelkedések lényegében nem vehetők észre, így nem is okoznak gondot. Így látja minden ötödik (20 százalék) Fidesz szavazó, minden tizedik (9 százalék) bizonytalan szavazó, illetve az ellenzéki szavazók 2 százaléka.
A válaszadók harmada (32 százalék) szerint a kormány felelős leginkább az áremelkedésért. Így látja az ellenzéki szavazók kétharmada (65 százalék), a bizonytalan szavazók egyharmada (32 százalék) továbbá még minden hetedik (14 százalék) Fidesz szavazó is.
Tízből három (28 százalék) megkérdezett szerint leginkább világgazdasági folyamatok állnak az áremelkedések mögött. Ezt mondta tízből négy (41 százalék) Fidesz szavazó, a bizonytalan szavazók közel negyede (23 százalék) és minden ötödik (20 százalék) ellenzéki szavazó.
Közel minden tizedik (8 százalék) válaszadó szerint leginkább a Covid a felelős az áremelkedésért. Így nyilatkozott miden tizedik Fidesz, és szintén minden tizedik bizonytalan szavazó (9-9 százalék), továbbá minden huszadik ellenzéki szavazó (4 százalék)
A megkérdezettek 3 százaléka szerint az EU, Soros, Gyurcsány, vagy az ellenzék egyike tehet az áremelkedésről. Ezt állította közel minden tizedik (8 százalék) Fidesz szavazó, illetve a bizonytalan szavazók 2 százaléka.
Tízből közel négy (37 százalék) megkérdezett szerint a kormány, illetve Orbán Viktor felelős azért, hogy gyenge a forint, illetve hogy a nemzeti valutánk az euróval és a dollárral szembeni árfolyama nagyon magas. A válaszadók harmada (32 százalék) szerint a világgazdasági folyamatok tehetnek erről, minden nyolcadik (12 százalék) megkérdezett szerint pedig a Covid a felelős ezért.
A válaszadók mindösszesen 1 százaléka mondta azt, hogy nem is gyenge a forint.
Publicus
