Világszerte örömmel üdvözölték Nelson Mandela szabadon bocsátását. A vasárnapi nyilatkozatok egyben az apartheid lebontásának felgyorsítására buzdítják Pretoriát. Javier Perez de Cuellar, az ENSZ főtitkára szerint Mandela szabadulása és Frederik de Klerk eddigi reformlépései fordulópontot jelentenek a békés rendezés folyamatában. A főtitkár...

Foglalási roham érte a fodrászatokat és a szépségszalonokat Rómában péntek délutántól, miután a tartományi elnök, Nicola Zingaretti megerősítette, hogy a koronavírus-járvány alakulása miatt fővárost és térségét hétfőtől ismét zárlat alá helyezik az ország majdnem egészével együtt.

Enyhítettek bizonyos korlátozásokon az Egyesült Államokban, mostantól kis csoportokban beltéren, maszk viselése nélkül is találkozhatnak egymással azok, akik megkapták minden szükséges oltásukat a koronavírus ellen - jelentette be hétfőn Rochelle Walensky, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) igazgatója.

A 2020. március-decemberi agrárexport 1,7 százalékkal, 7873,6 millió euróra emelkedett az előző év azonos időszakához képest, az agrárimport pedig 5201,5 millió euróra, 1,4 százalékkal csökkent, azaz a statisztikai adatok szerint a koronavírus-járvány alig érintette az agrár-külkereskedelmet. Ez igen jól mutat rá arra, hogy a magyar agrárium...


Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el